A szuperbaktériumok legalább olyan gyakran ölnek, mint a rák, a fertőzéseknek ráadásul mindössze 30-50%-a előzhető meg folyamatos fertőtlenítéssel. Pedig nagyon egyszerűen meg lehetne szüntetni bármilyen járványt egy hazai startupnak köszönhetően. Tartson igényt ön is a fotokatalitikus védőbevonatokra!

Világjelenség, hogy a vezető halálokok lajstromán a szuperbaktériumok okozta megbetegedések felzárkóztak a szív- és érrendszeri problémák, valamint a rák mellé. Nem csoda, hiszen globálisan több mint másfél millió beteg szenved el fertőzést már az egészségügyi ellátása során is. Sok hazai kórházban a magas költségre hivatkozva nem végezik el a szűréseket, annak ellenére, hogy az ilyen megbetegedések kikezelése többmilliós nagyságrendű is lehet.

Pláne, hogy a legtöbb eset megelőzhető lenne egy hazai innovációs megoldásnak köszönhetően, amivel teljesen vissza lehetne szorítani a gyilkos kórokozókat.

Az említett megbetegedések leggyakrabban sebfertőzés, véráramfertőzés, vagy tüdőgyulladás formájában jelentkeznek, de nem ritka az alsó légúti fertőzés, húgyúti fertőzés, bőr és lágyrész fertőzés, és előfordul agyhártyagyulladás, csontvelőgyulladás, vagy izületi gyulladás is. A specifikus járványok fele jellemzően intenzív terápiás osztályokon, perinatális intenzív (születés körüli időszakban létrejött kórállapotokat, betegségeket ellátó) centrumokban, másik fele manuális osztályokon alakult ki.

Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulása világszerte a betegbiztonság egyik legégetőbb kérdése. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fejlett országokban a betegek 5-10% fertőződik a betegellátás során, míg a fejlődő országokban ez az arány meghaladhatja a 25%-ot is. Az európai adatok azt mutatják, hogy 5 millió fertőzésből ötvenezer (1%) végződik halállal, további 135 ezer (2,7%) esetben pedig hozzájárul a beteg halálához.

Ezek után már nagyon rosszul hangzik az, hogy a szakemberek szerint multirezisztens baktériumok csak ott nincsenek, ahol nem vizsgálják a jelenlétüket. Multirezisztens kórokozókból bőven akad: az MRSA-előfordulási gyakorisága az EU területén mindenütt növekszik, ez a penicillinszármazékoknak (methicillin/oxacillin) ellenálló „egyszerű” Staphylococcus aureus, nem rég pedig felütötte a fejét a VISA, mely olyan Staphylococcus aureus törzs, amely az eddig jól bevált Vancomycin antibiotikumnak is ellenáll. Jelenleg – olykor súlyos mellékhatásokkal járó – emelt dózissal még kezelhető. Ide tartozik a MECO is, mely az E.coli továbbfejlesztett változata, de a VRE, MENB, MKLE, MACI, MPAE, MSTM rövidítésekre is oda kell figyelnünk. Napjainkban az MRSA a specifikus járványok gyakori kiváltó oka; a fejlesztés alatt álló antibiotikumok is erre irányulnak.

Ám ahol a kórházba bekerülő betegeket alapból megvizsgálják, hogy van-e a szervezetükben MRSA, ott sem kerülhető el mindig a fertőzés. Pláne, hogy a mikrobiológiai mintavételek még ritkábbak a járóbeteg-, illetve alapellátásban. A kézfertőtlenítési protokollok nem megfelelő ismeretét, betartását világszerte az egészségügyi ellátás során szerzett fertőzések egyik vezető okaként tartják számon. Noha tudományos bizonyítékok igazolják, hogy megfelelő kézhigiénés gyakorlattal a nosokomiális fertőzések 20-30%-a megelőzhető lenne – ha sok helyen nem spórolnának még a fertőtlenítőszereken is.

Tény, hogy az MRSA cseppfertőzéssel, kontaktussal terjed egyik emberről a másikra, ami nem nehéz ott, ahol emberek vannak. Ilyenek a közösségi terek, a tömegközlekedési eszközök, a billentyűzetek, a kilincsek, a repülőgépek, azaz minden, amihez ember valaha is hozzáér.

Nagyon egyszerű a megoldás

A Resysten antibakteriális védőbevonat

  • bármilyen felületen (festék, beton, fa, fém, műanyag, szövet) alkalmazható
  • hosszú távú védelmet biztosít
  • elpusztítja a baktériumtörzseket és semlegesíti a vírusokat, megakadályozza a járványok kialakulását, terjedését
  • jelentős mértékben csökkenti a VOC – (illékony szerves vegyületek) kibocsátást
  • semlegesíti az endotoxinokat
  • elpusztítja a gombákat, penészgombákat és azok spóráit
  • Jelentősen csökkenti az NH3, N2O, CO2, CH4 szintet, légtisztító hatású
  • kizárólag környezetbarát, természetes alapanyagokból áll

resystenbent

Hogyan működik?

A napfény hatására a Resysten bevonatok alapanyagát képező titán-dioxid ún. fotooxidációs tulajdonságú, ami azt jelenti, hogy a fény segítségével felhasználható a környezetünkben lévő káros anyagok lebontására.

A titán-dioxid világszerte széles körben alkalmazott, biztonságos, élelmiszer-adalékanyagként is nyilvántartott (E171) természetben előforduló fém. Az élelmiszeripar legtöbbször fehér színezékként használja, megtalálható többek között rágógumikban, fogkrémekben és egyéb naponta használatos termékekben is.

Fény jelenlétében a titán-dioxid erős oxidációs hatása el tudja pusztítani a baktériumok sejtfalát és membránját, reakcióba lép a sejtalkotókkal, ami gátolja a baktériumok aktivitását, és végül azok pusztulásához és kémiai lebomlásához, ún. mineralizációhoz vezet.

A fotokatalitikus bevonat hatására szuper oxid anion keletkezik, amely a klórnál 3x, az ózonnál 1.5x erősebb hatással bír a baktériumok, vírusok és gombák megtelepedése ellen.

A módszer hatékony, olyannyira, hogy a Resysten bevonatot mindennapos forgalmi viszonyok között használják Debrecenben, a DKV CAF járművein, a Volánbusz Zrt. agglomerációban közlekedő 167 járművén, illetve élelmiszeripari környezetben. Következő cikkünkben erről olvashat.

… a legtöbb eset megelőzhető lenne egy hazai innovációs megoldásnak köszönhetően, amivel teljesen vissza lehetne szorítani a gyilkos kórokozókat.

Forrás: Ma.hu